Néha le kell lassulnunk. Sőt, néha meg is kell állnunk. Levegőt vennünk, elölről kezdenünk, visszafordulnunk vagy homlokegyenest a másik irányba indulnunk.

Minden nap minden percében saját magunkért küzdünk - ez az alapbeállítottság jelentkezik szinte mindenkinél, akit ismerek. Csakhogy nagyon sokan nem veszik észre, hogy a megélhetésünkért küzdeni, nem ugyan az, mint saját magunkért. Hogy lehetünk boldogok tárgyak tömkelegének birtoklása nélkül is, ha hagyjuk, hogy elcsendesedjen az elme. És igen, ez is nehéz. Elengedni nehéz.

Persze a saját kárán tanul az ember. Én is elkövettem hibákat, amiket már lehet, hogy nem követnék el. De nem biztos. Elvakultan kergetni egy álmot, amiről mélyen legbelül tudod, hogy nem ezt szeretnéd. Futni valami után, majd már nem is futni tovább, csak úszni az árral. Lebegni, hagyni, hogy maga alá temessen, csak azért mert ha már elkezdted, nem hagyhatod abba. Mert mit gondolnának mások? Mert feladni nem lehet.

Halkan megsúgom: lehet. Nem csak lehet, hanem kell is. Néha egyszerűen csak el kell engedni azt, ami nem megy. Ami keserűséget, fájdalmat okoz. Amiből csak hazaviszed a feszültséget, hogy valaki másra zúdítsd.

Adj magadnak egy órát, ülj le, gondolkozz el: ha ennyire nem okoz nekem örömet ez a dolog, akkor miért csinálom? Sérülök benne? Sérül miatta talán valaki más is? Hatással van a kapcsolataimra?

Ne facsard ki magad! Szeresd magad, még akkor is, ha nem betegedsz bele valamibe csak azért, mert elvárás lenne. Nem az. Én is indítottam egy vállalkozást a közelmúltban. És igen, pénzt fektettem bele, kitanultam egy szakmát, majd belekezdtem a rendes munkám mellett. Aztán rájöttem, hogy albérlet helyett lakásra gyűjtök, szervezem az esküvőmet, háziasszony vagyok, barátnő/feleség, barát, testvér, dolgozó nő. Két állásban dolgozó nő. Napi 12 órát dolgozó nő, aki utána hazamegy és főz, most, takarít. Aki meg tudna fojtani bárkit, aki hozzászól. Aki a nap 24 órájában üveges szemmel közlekedik, annyira fáradt és türelmetlen. Akit már nem érdekel semmi, csak megy tovább és cipeli a terhet. Aki kevesebbet keres így, mintha csak egy állásban dolgozna. Akinek fizikai fájdalmai vannak ettől az egésztől. És akkor leültem. Gondolkoztam. Kérdéseket tettem fel magamnak.

Aztán új emberként keltem fel, azzal az elhatározással, hogy nem lehet mindig mindent egyszerre és azonnal. Be kellett látnom, hogy az egészségem fontosabb. Hogy az, hogy a párommal harmóniában tudjunk együtt élni, szintén fontosabb. Hogy az élet nem csak a pénzről szól, hogy a kevesebb néha több. Hogy nem tudok a jövőmre gondolni, ha nincs jövőm, annyira tönkreteszem magam.

Lélegezz.

Lassulj le.

Szeress!