Princess on Budget

Top 9+1 Netflix dráma, ha unatkoznál a fesztiválok nélkül

2020. július 22. - Princess on Budget

Így júliusra végre elmondhatjuk, hogy sikeresen betoppant a nyár. A fesztiválok és a bulik ideje lenne ez, de arról, hogy miért is nem így van, inkább ne is beszéljünk... Tudjátok ti is, tudom én is. A valóságból kizökkentős Netflix sorozatok pedig még mindig itt állnak mellettünk, hogy lekössék a gondolatainkat ebben a nehéz időszakban.

Íme hát nálam a Top 9 Netflixes sorozat, amiket mostanában néztem:

 

#9 I Am Not Okay With This

Egy tinilányról, aki szeretné, ha az lenne a legnagyobb problémája, hogy tinilány. 

 

#8 Baby

Két római kamasz lányról, akik a rájuk nehezedő nyomást azzal próbálják feloldani, hogy elvegyülnek az éjszakában.

 

#7 The Society

Egy városról, ahonnan eltűnik mindenki, kivéve egy osztály - ők pedig kénytelenek saját társadalmat építeni, hogy túléljenek, amíg más megoldásra nem találnak.

 

#6 The End Of The F***ing World

Két fura tiniről, akik közül az egyik tutira szociopata, a másik meg csak akaratos, szóval inkább megszöknek együtt.

 

#5 Spinning Out

Egy nagyon tehetséges műkorcsolyázóról, aki balesetet szenved, de megpróbálja legyőzni a legnagyobb félelmét, és újra a jégre áll.

 

#4 Dynasty

Egy brazil szappanoperába illő amerikai család életéről, ahol a legnagyobb úr a pénz, és nincsenek szabályok.

 

#3 You

Egy pasiról, aki megszállottan el akarja nyerni egy lány szívét, és ezért bármire képes.

 

#2 Sex Education

Egy srác meg egy lány szextanácsadósat játszanak az iskolában.

 

#1 Dare Me

Van valami veszélyes a fiatal lányok unalmában? Csoportdinamikai harcok egy végzős pompomcsapatban.

 

+1 Euphoria (HBO GO)

 Egy drogfüggő kamasz lányról, aki próbál boldogulni az életben.

5+1 dolog, amelyet beilleszthetsz az esti rutinodba

Ebben a posztban azt szeretném megmutatni, hogy mennyire pozitív hatással lehet az ember lelkére egy tudatosan kialakított esti rutin. Nem hiszem, hogy különösebben specifikus egyed lennék a reggeli rohanásommal, hiszen szerintem azért általában azok vagyunk többségben, akik az utolsó percet is kihasználják, amit az ágyban tölthetnek. Így persze nem lenne időnk a hétköznapok hajnalai alatt különféle rituálékat lebonyolítani, mert onnantól, hogy felkeltünk, tulajdonképpen indul is a napi teendők sorozata. Nekünk, akik ilyen fajta emberek vagyunk, a reggeli rutin az alábbi: ébredés, szundi, amíg lehet, felkelés, fogmosás, arcmosás, szemöldök-szempilla-korrektor szentháromság, ha okosak voltunk a tegnap este kikészített outfit, ha nem, akkor csak valami fekete, táska, cipő, kulcsok, indulás. Én még reggelizni is a munkahelyemen szoktam már csak, és egyáltalán nem zavar a dolog: nekem kell a reggeli pörgés, máshogy fel sem ébrednék rendesen. 

Viszont amikor este hazaérek, végeztem az otthoni teendőimmel is, rámtör ez a határtalan fáradtság, sorozatnézhetnék, nassolhatnék. Aztán ott ragadok a TV előtt órákra, és nem tudom kipihenni magam megint. Sokáig a legtöbb hétköznapomat testileg-lelkileg egyaránt megterhelőnek éreztem, és ezt a szorongást szerettem volna feloldani magamban ilyen kis apróságok segítségével, amiket mindjárt be is mutatok. Ezek persze csak az én kis tippjeim és trükkjeim, és nagyon ritka, hogy egy este alatt mindegyik összejönne, de azért 2-3 minden nap sikerül belőle.

Ami nagyon fontos szerintem, az az, hogy egy számunkra kedves, fontos elemekből álló cselekvéssorozattal zárjuk le a napunkat, így adva időt és teret magunknak a megnyugvásra és elcsendesedésre. Ér minket elég zaj, különféle impulzusok áradata egész nap, így tapasztalataim alapján nagyon sokat segít a tényleges pihenésben az, ha az ember az utolsó fél órában, mielőtt lefekszik, átadja magát a csendnek és nyugalomnak. Szépen lépésről lépésve haladva az elalvásig, megteremtjük magunknak azt a komfortérzetet, amire szükségünk van ahhoz, hogy békében tudjunk pihenni, aludni éjszaka.

 

#1 Tea

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádok teázni. Minden évszakban mást szoktam kívánni, így most a tavaszi-nyári időszakban két fő kedvencem van: a menta és a kamilla. Igen, nagyon egyszerűek, semmi extra nincsen bennük, de valahogy mégis. A borsmenta gyomornyugtató hatású, tehát aki hajlamos sok gyomorsavval ébredni, mint én is, annak kiváló választás estére. A kamilla nyugtató és gyulladáscsökkentő hatása miatt pedig tökéletes, ha az ember csak egy kis lelki békére vágyik, inhalálni szeretne egy kicsit, esetleg kicsit megfázva érezné magát. 

tea.jpeg

 

#2 Gyógytorna/Jóga/Nyújtás

Valami olyan mozgásforma, amely lassú, de mégis átmozgat. Nekem most ez kötelező jelleggel gyógytorna minden nap egy porckorong sérülés miatt, de még ezelőtt vagy egy kis jóga mozdulatsort csináltam meg, vagy leültem egy olyan fél órát nyújtani. Főleg ülőmunkát végző társaimnak mondom: a testünk meghálálja ezt a fajta törődést. Például abbamarad a hátfájásunk, feloldódnak a csomók a vállainkban. Viszont ne válasszunk túl aktív mozdulatokat, mert elcsendesedni, nem pedig felélénkülni szeretnénk.

joga.jpeg

 

#3 Zuhanyzás/Habfürdő

Jó a testnek, jó a léleknek. Egy kis énidő mindenkinek kell, és a lelki békére az ember könnyen rálel a habok között. Na meg persze ki ne szeretne illatos lenni, mint egy kisvirág? Jöhet a hajpakolás, arcmaszk, minden, hiszen néha annyira jól tud esni az, ha csak szépen nyugodtan ápolhatjuk a testünket.

bath.jpeg

 

#4 Meditáció

Amikor igazán elcsendesedik az elme. Rengeteg nagyon jó alkalmazás van erre, és igazából ennél többet nem is mondanék róla, hiszen ezt az ösvényt mindenkinek magának kell kitaposnia. Egy kis segítség gyanánt, a teljesség igénye nélkül: One Giant Mind, Calm, Present, vagy akár a tanulást/munkát segítő faültetős alkalmazás, amellyel le tudod zárni a telefonodat és ha nem nyúlsz hozzá a beállított ideig, akkor ezalatt az idő alatt “ültet egy fát”. Az alkalmazás neve Forest és még madárcsicseregni is tud. 


med.jpeg

#5 Hálanapló

Nem tudom hallottatok-e már a hálanapló fogalmáról - ha nem, akkor is megnyugtathatlak titeket: pontosan annyi, mint amennyinek hangzik. Előveszel egy füzetet, nyitsz egy jegyzetet a laptopodon, telefonodon és elkezded: minden nap felírsz egy dolgot a nap végén, amiért hálás vagy. Én nagyon szeretem, és persze van, hogy visszamenőleg töltök ki pár napot, de akkor is átgondolom, mit csináltam aznap, és hogy mi volt az, amiért hálával tartozom. Nagyon jól megtanít arra, hogy a kisebb jó dolgokat is észrevegyük, hogy megtanuljuk meglátni a csodát a hétköznapokban. 

journal.jpeg

 

+1 Egy jó könyv 

Mert egy jó könyv mindig tökéletes lezárása egy napnak. Azért itt arra figyelnék, hogy ne legyen túl izgalmas, hiszen akkor tudjuk mi jön… még egy fejezet. Olvassátok ilyenkor az önsegítő könyveket, a tudományos műveket, szépirodalmat, bármit, amiből egyszerre nem akartok 200 oldalt bedarálni. Elő a versekkel!

 

reading.jpeg

Májusi Kedvenceim

Így, hogy vészesen közeleg a hónap vége, szeretném megosztani veletek a kedvenceimet. Nagy fordulópont sokunk életében a május, hiszen pár nap múlva hivatalosan is kezdődik a nyár, meg hát persze hosszú idő után végre kiléphetünk otthonunkból, indulhatunk erre-arra. Persze óvatosan, de oldódnak a korlátozások. Azért még bizonytalanok vagyunk. Én bizonytalan vagyok. Viszont ez a poszt pozitív, és most meg is mutatom, miket szerettem az elmúlt hetekben. Lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere, aminél pedig tudom, meg is jelölöm, hogy hol kapható.

 

 

#1. Gyógytorna minden mennyiségben - mivel a január elején kialakult sérvem kezelését félbe kellett szakítani a vírus miatt, így végképp minden porcikámmal hálás vagyok azért, hogy így májusra sikerült találnom egy olyan gyógytornászt, aki elvállalt. Nagyon sokat segít, és fiúk-lányok: a gyógytorna nem gáz! Egy gyógytornász szakembernél jobban senki nem fogja tudni megmondani, hogy milyen regenerációra van szüksége a testednek.

állóképesség, áruk, beltéri

 

 

#2. Mosható maszkok - hiszen (sajnos) az én munkaköröm nem home-office kompatibilis, és nem szerettem volna napi egy maszkot elfogyasztani az irodában, így rendeltem ilyen kis helyes mosható maszkokat, amiket amúgy azóta is imádok, mert sokkal kényelmesebbek, mint az orvosi maszkok. Plusz pont nekik még az is, hogy nem kezdik ki az arcbőrömet úgy, mint a műszálas társaik. És természetesen hazai kisvállalkozókat tudunk támogatni ezekkel a rendelésekkel. ( az enyém innen van két színben - fekete és rose gold: https://sophiebychance.com/)

 

 

#3. Végre lett egy normális kötényem - Natural Home Shoppos kis csoda, már évek óta vágytam egyre, de valahogy mindig kimaradt a dolog. Most viszont, hogy van... imádom! Ráadásul sima egyszerű kis vászon kötényke, aminek a felső részét szeretném majd kihímezni, szóval egy ilyen kis kreatív bejegyzésre is számíthattok majd tőlem a közeljövőben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Amúgy milyen jó kis kötényem lett már nem? ��✨ #kötényke

Lujza (@hellolujza) által megosztott bejegyzés,

 

Beszerezhető innen: https://naturalhomeshop.hu/Vaszon-koteny-zsebbel

 

 

#4. Piros Pesto. Minden mennyiségben. Főleg az aldis. Tésztára, tofura, akármire. Mindenre. Függök...

 GUT BIO Bio Pesto von Aldi Nord ansehen!

 

 

#5. Újra nyitott a kedvenc kávézóm, a Jedermann. Nagyon-nagyon szurkoltam nekik, hogy éljék túl a vírust/válságot, és sikerült is nekik, szóval abszolút megérdemlik a helyet a toplistámon. Ui.: legjobb bundás kenyér a világon.

 

 

 

#6. Tea minden mennyiségben. Kommentár nélkül, hiszen valahogy túl hideg van nekem még itt a nyárhoz. Zöldtea munkában, borsmenta otthon. Kamilla ha extra nyugalomra vágyom. Egyelőre a filteres tartalékaimat élem fel, de nagyon-nagyon várom, hogy végre szálas teát vehessek. (Pazarolni meg persze nem szeretnék, így amíg van, addig marad ez a megoldás. Ilyen ez nálunk, a párom anyukája is hozott vagy két doboz instant kávét, így amióta elfogyott a rendes őrölt kávénk, az instant verziót fogyasztjuk. Pedig amúgy nincs is jobb, mint amikor a frissen főzött kávé illata belengi a konyhát - de hát erre még várnunk kell egy kicsit.)

 

 

 

 

#7. Ez a narancsos illóolaj. Egyszerűen fantasztikus az illata, extra szupi finom. Úgyis igyekszem most a vegyszermentes takarítás felé orientálódni, így pont jókor toppant be az életembe. Belerakom mindenbe is. Ebben a videóban meg tudjátok lesni pár egyéb menőséggel együtt:

 

Beszerezhető innen: https://naturalhomeshop.hu/Serafim-illoolaj-edesnarancs 

 

 

#8. Sorozat: Sweet Magnolias. Magába szippantott a kertvárosi világ, hiszen annyira az otthonomnak érzem ezeket a helyeket. Tényleg, iszonyatosan magával ragad minden ilyen helyszínen játszódó film/sorozat világa. Valahogy a gyermekkoromat idézi, amikor még én is ilyen környéken laktam. A szereplők irtó édesek, az egész annyira kedvelhető, teljesen Gilmore Girls hangulatom lett tőle.

Sweet Magnolias (TV Series 2020– ) - IMDb

 

 Remélem mindenkinek a lehetőségekhez mérten jól telt a május ♥

Nektek mi volt a kedvenc holmitok ebben a hónapban? Írjátok meg kommentben! :)

A modern kor Amazonjai (bevezető)

Harcra fel, lányok!

Kérlek, fogadjátok szeretettel tőlem ezeket a gondolatokat, hiszen ez a bevezetője az én kis szerelem-projektemnek, amin már egy ideje dolgozgatok. Csiszolgatom, formázgatom ezt a nagy gondolat-masszát, mindent, ami tele van a saját bizonytalanságaimmal, reményeimmel, vágyaimmal. Így kerülök közelebb magamhoz, és talán ti is léphettek egyet majd saját magatok felé ezek által a kis töredékek által. Szóval vágjunk bele!

 green-tea-2356770_1920.jpg

 

Kint ülök a teraszon, miközben ezt írom nektek. Átkozottul vágyom már emberek közé. Egyébként nem is írom, hanem inkább átdolgozom, felveszem és újra magamhoz ölelem ezt a projektet. Ezeket a feljegyzéseket még a tavalyi év során kezdtem el összegyűjteni és egy egyszerű, de mégis rettentően fontos kérdés köré felfűzni. Óvatosan szaglászom körbe a témát, és még annál is óvatosabban írok róla. 

 

Hogy miről?

A szeretetről - és ezen belül is először, de minden bizonnyal nem utoljára: a saját magunkra irányuló szeretetről. Hiszen mikor volt máskor ilyen alkalmunk, hogy ennyi időt tölthessünk saját magunkkal? Szinte soha. Nem tudom, hogy vagy vele, de nekem tényleg ez az első... Az első alkalom, hogy élettársi viszonyban élek saját magammal. Hogy nem csak elmegyünk egymás mellett a konyhában, a nappaliban, a kertkapuban, majd egy hanyag biccentéssel jelezzük, hogy “helló, látom, hogy itt vagy, de ismerjük már egymást annyira, hogy ne akarjunk többet tudni a másikról”. Nem, most én vagyok az egyik legfőbb társaságom, mostanában együtt eszünk, alszunk, dolgozunk.  

Hogy is van ez akkor?

Elég kusza, nem?

Segíts gondolkoznom...

 

Most csak vegyél egy nagy levegőt - lélegezzünk együtt.

Tartsd bent pár pillanatra - és amikor kifújod, képzeld el magad olyannak, amilyen lenni szeretnél. Gondold át, hogy mik azok a tulajdonságok, amikkel felruháznád saját magad - természetesen racionális keretek között mozogva, mert bár én is szeretnék 10 cm-t nőni még, sajnos erre még nem találtam meg a “minden csak a fejben dől el” - típusú megoldást. Tehát becsukod a szemed, és ott állsz te. A csupa nagybetűs TE. Az az éned, aki azokban a fantáziáidban jelenik meg, amikor elképzeled azt, hogy milyen lenne összefutni az exeddel. Aki egy pillanat alatt leigázza az összes gonosz csajt a gimiből, pusztán a mosolyával. Az, aki ha belép egy helyre, minden tekintet rászegeződik, magabiztos, okos és szexi. Irtó szexi. 

 

Na Ő az, akit kerestél. Igen, Ő az: Ő a belső Amazonod, a jövőbeli, világokat a lába elé hajtó TE. Aki lenni szeretnél - aki már most is vagy, csak még nem tudott előbújni. Fontos, hogy erre a belső Amazonodra ne egy teljesen másik személyként tekints. Ő te vagy, csak még nem tudott teljesen kitörni az aggályaid közül. Valamiért még szinte soha nem engedted őt szabadon, de ott van benned, legbelül és harcol. Ő az, aki az intuíciókat irányítja benned, akinek a halk suttogását időnként a sors kezének, vagy égi jelnek hiszed. Pedig nem, nem égi jel. Ez mind te vagy, ahogy a belső Amazonod támogat téged, ahogy próbálja túlharsogni a vállad fölött ülő kisördögöt, aki mindig csak olyanokat suttog, hogy :

 

“Nem tudod megcsinálni”

“Mégis mit gondoltál?”

“Túl kövér vagy ehhez a ruhához”

“Inkább feküdj vissza az ágyba és ne is menj sehová”.

 

Nos, ha végre elég bátorságot gyűjtöttél ahhoz, hogy kiengedd az Amazonodat, majd ő lerúgja a válladról ezt a kisördögöt, és elfoglalja a helyét. Elfoglalja a világot.

Újévi szelektálás

Viszlát digilális szemét!

2020.

Egy új évtized.

Őszintén megmondom, valamiért soha nem érintett meg túlságosan ez a nagy újévi mizéria. Annak a híve vagyok, hogy fogadalmakat bármikor lehet tenni, nem csak az év első napján... de most mégis. Mégis van bennem egy olyan érzés, hogy itt az ideje egy nagytakarításnak az életemben, így indítok egy post-sorozatot erről. Első szakaszban a digitális szeméttől és a tavalyról visszamaradt fecniktől szabadulok meg, de szentelek még egy másik bejegyzést is a materiálisabb dolgoknak. Tehát itt van frissen, ropogósan a mai teendőim listája, így aki szeretne, bátran tartson velem! 

#digitálisnagytakarítás

 

Round 1 : Facebook

Kilépek az összes olyan csoportból, ami zavar vagy már nem érdekel. Nem követek olyan oldalakat, aminek a tartalma nem tükrözi a jelenlegi érdeklődési körömet, illetve kitörlöm azokat az "ismerősöket", akik egy-két találkozás után bejelöltek, majd soha többé nem is láttuk egymást.

Round 2: Instagram

Kapcsolódó kép

Kikövetni mindenkit, akiktől nem pozitívabban érzem magam. Nálam például nagy változás az, hogy erősen hajlok a minimalizmus felé, így a régebben bekövetett blogger/vlogger áradat nagy részétől szeretnék idén elköszönni, mivel már nem köt le az, hogy napi szinten ki mennyit vásárol.

Round 3: Gmail

Képtalálat a következőre: „gmail”

Leiratkozni minden hírlevélről, amire már fogalmam sincs, hogy miért iratkoztam fel. Nem kell reklám, amit meg akarok venni, arra majd rájövök magamtól, hogy szükségem van rá.

Round 4: Telefon

Képtalálat a következőre: „social media cleanse”

Letörölni a felesleges appokat, kiszelektálni a fotókat. Ami maradt, áttölteni gépre/drivera stb. Hello tárhely!

Round 5: Fiókok

Képtalálat a következőre: „receipts”

Kidobni a lejárt garanciás papírokat, blokkokat, fecniket, papírokat.

 

Ez nagyjából egy félórás folyamat, ha nagyon alapos az ember és egyszerre nekiesik mindennek. Persze apróbb szakaszokban is érdemes nekifogni, és remélem nektek is segít majd ez a kis terv, hogy rendszerezettebbnek érezzétek magatokat és csak pozitív energiákat hozzatok át az új évbe!

Kapszulagardrób télre hangolva

Mivel már beköszöntött a hideg, így itt az ideje a gardróbcserének is! A kapszulagardrób előnyeiről és alapjairól már írtam egy beszámolót nektek, amit itt el is olvashattok, ha ismeretlen terep számotokra ez a téma.

https://princessonbudget.blog.hu/2018/11/19/kapszulagardrob_646

Azoknak, akik eddig is velem tartottak ezen a téren, vagy pedig náluk is bevett dolog a kapszulagardrób, esetleg még csak szemezgetnek az ötlettel, azoknak pedig összegyűjtöttem az én hideg szezonra specializált szekrényem tartalmát.

How-To: Hanging Copper Pipe Clothes Rack Make the bar strong enough to be a pull up bar

Többféleképpen is neki lehet futni a dolognak, de én talán a legegyszerűbb módszert használom erre: ősszel/tavasszal (nagyobb szezonváltás alkalmával) átnézem az összes ruhámat. Elrakom, amit a következő fél évben nem fogok hordani, így pl szeptemberben a crop-toppok és társai a fiók mélyére kerülnek, ahonnan előásom a kötött ruhákat és kis csizmákat. Persze elől hagyok pár olyan átmenetinek titulált darabot, amelyek mondjuk még jól kombinálhatók egy blézerrel, kardigánnal, stb. Ilyen alapdarab pl. egy egyszerű, fekete top, vékonyabb fehér blúz. Aztán amikor már nem nagyon hordom, mert mondjuk hideg van hozzá, akkor csak bedobom a többi közé, téli álmot aludni.

 

Az alap színeim a fekete, fehér, szürke - ezek egész évben kitartanak mellettem, vannak olyan ruhadarbajaim, amiket szezontól függetlenül hordok és vannak olyanok is, amik bár a skálán megállják a helyüket, de fazonjuk/anyaguk miatt mégis elrakom őket egy fél évre. (Bónusz öröm, hogy ennyi idő alatt a ruháim feléről megfeledkezem, és milyen jó érzés már megtalálni őket az aktuális gardróbcserénél).

 

Nyáron inkább rózsaszínes tónusokkal kombinálom az alapszíneket, télen pedig jöhetnek a pirosasabb, bordósabb árnyalatok. A kiegészítők terén nincs nagy változás, mert ami mondjuk rózsaszín és táska, azt nem pakolom el, mert van egy pink-fehér ombre bundám, amihez nagyon jól mutatnak a halvány árnyalatú szütyők. Természetesen ez inkább egy hétvégi/esti viselet szokott lenni, nem a basic munkába járós.

 

Tehát, a teljesség igénye nélkül hoztam nektek pár könnyen kombinálható, egyszerű de nagyszerű ruhadarabot, amivel tök könnyen át lehet vészelni az őszt úgy, hogy közben nem csak időtállóak, hanem stílusosak is maradunk.

 

#1 Nadrágok

A klasszikus fekete, minden szett alapja

High Waist Twill Skinny Jeans

A sima farmer, egyszerűbb napokra

Ripped Roll-Up Skinny Jeans [pants180809961] - $36.00 : moonbaye.com

 

Cicanaci - a kényelem az első! Sportosan és csinosan is kombinálható.

These $25 leggings on Amazon have been raved about by members across the fitness circle. So we put them to the test to see if they were really able to hold up in the gym!

#2 Pólók

Fekete és fehér, basic darabok, amik bármivel kombinálhatóak, rétegezhetőek, de csak úgy simán egy pulcsi alá is tök jók.

Basic Short Sleeves Turtleneck T-shirt – deevybuy

 

 

#3 Blúzok

Színben az alapszínek közül valók, illetve egy-két a szezonális színeinkből (de azok passzoljanak a többi ruhadarabunkhoz)

White V-Neck Loose Mid-Length Long Sleeve Blouse

 

#4 Kockás ing

Megjegyzés nélkül, az életemet le tudnám élni ezekben. Télen-nyáron, alsó vagy felső rétegként is megállják a helyüket.

 

#5 Kötött pulcsi

Cicanacival kényelmes, blúzzal és nadrággal elegáns. Az oversize pulcsik bakanccsal a kedvenceim.

Red Oversized Knit Winter Trendy Sweater - Crystalline

 

#6 Kardigán

Egyszerű, de nagyszerű.

58 Trendy Business Casual Work Outfit for Women #Fashion  #Women Outfit #Women Outfit

 

#7 Blézer

Fő az elegancia! Hűvösebb őszi napokon kiskabátként is szeretem hordani őket, mondjuk egy vékony pulcsit alá húzva.

30+ Minimalistic Outfit Ideas for Fall - #black #Fall #Ideas #Minimalistic #Outfit

 

#8 Nagytáska

Azokra a hétköznapokra, amikor ezer dologra van szükségünk.

Lights Will Guide You

 

#9 Kistáska

Az esti programokra, sétákhoz, vagy a minimalizmus kedvelőinek akár munkába is.

 

#10 Szövetkabát

Hogy mindig kellően melegen öltözzünk fel.

#wollmantel #strickpullover #herbst #fallfashion #cozy #streetstyle #strick  Der trendy Oversized Wollmantel wirkt kombiniert mit dem kuschelig warmen, grauen Strickpullover besonders cozy und stilvoll. Durch die Kombination der beiden Stücke entsteht ein lässig eleganter Herbstlook.

 

#11 Bakancs

Mert örök darab, időtálló és kényelmes. Plusz pont, ha még be se ázik.

Chunky Heel Lace-up Round Toe Boots

 

#12 Sportcipő

Amiből mindenkinek kell egy, és kész.

 

#13  Sapka + sál + kesztyű 

Egész szép halommal össze tud gyűlni az évek alatt, de nekem a kedvenc fazonom sálból a minél nagyobb, amivel akár be is takarózhatok munka közben, ha fázom. Sapiból és a kis füles mellett tettem le a voksomat, feketében és szürkében is van. Mert irtó cuki.

 

+1 Valami extra

Nálam ez a rózsaszín bundám, de hát na. Ha kell, akkor kell. És kellett. És imádom.

Natúrkozmetikum szemle

Miket fogok teszteli a köveztekző hónapban?

 

Mivel egy ideje már szerettem volna természetes összetevőkből készített, magyar márkájú termékekre cserélni a szépségápolási szereimet, így megtettem az első lépést ennek az irányába. Persze nehéz döntés, főleg ha az embernek megvan a maga kis megszokott termékpalettája, amit használ (akár évek óta is), ami biztosan beválik nála. Egy márka, amelyben a dezodor alumíniumot tartalmaz, egy tusfürdő, amelynek a csomagolása műanyag flakon, stb. Én egyre több ilyen elkeserítő dolgot észleltem a kozmetikai szereimen, és egyszer csak rádöbbentem, hogy évekig még csak meg se néztem, hogy mit tartalmaznak az általam mindennapos szinten használt piperecuccaim.

 

gyengéd ápolás csomag

Úgy határoztam, hogy a Mannával próbálkozom meg elsőre, hiszen a tusfürdőt szappanra akarom cserélni, és ami először eszembe jut a “szappan” szóról a natúrkozmetikumok világában, az a Manna volt. Így hát gondosan átböngésztem az oldalukat, illetve a hulladékmentes.hu-t is, mert végül onnan is rendeltem pár dolgot. Ezeket a termékeket szeretném most megmutatni nektek, hogy a továbbiakban már csak a tapasztalataimról számoljak be.

 

Tehát a Mannától rendeltem egy “Gyengéd ápolás” névre hallgató csomagot, amelynek a tartalma:

“Négy tiszta, természetes, hozzáadott illóolajoktól mentes Manna, melyek különlegesen gyengédek! A vegyszermentes kvartettet két bársonyosan kényeztető szappankülönlegesség, egy finomítatlan, organikus shea vaj és egy tégely illat- és szódabikarbóna-mentes, natúr krémdeó alkotja.”

 

Organikus ghánai shea vaj

Simábbá és puhává varázsolja bőrt, alaposan hidratál, sőt csökkenti az öregedés látható jeleit, de még napégésre is használható. Illata majdhogynem semleges, kicsit a csonthéjas magvakra emlékeztető. Állagát tekintve olyan, mint a kókuszzsír: a tégelyben szilárd, de bőrre kenve könnyen olvadós, kevés is elég belőle és vékonyan kenve könnyen beszívódik. Főleg a téli időszakban tervezem használni majd a hidegtől kiszáradt kezemre, de lehet adok neki egy próbát a sarkamon is, mert elég táplálónak tűnik. 

COCO shea vajas szappan

Különösen izgatott vagyok emiatt, mert első körben ugye a tusfürdőt-szappanra-cserélés volt az egyik fő célom a krémdezodor mellett, szóval nagy hangsúlyt fektettem a szappanom kiválasztására. Ez a nagy hangsúly az volt, hogy imádok mindent, ami kókuszos, tehát a szappanom is legyen...kókuszos. A leírás szerint pedig azért jó választás, mert: a szappanba zárt kókuszolaj kényezteti, az organikus ghánai sheavaj kivételesen ápolja, táplálja a bőrt, az organikus kakaóvaj pedig az egyik legstabilabb, bőrbarát, természetes zsírban gazdag egzotikus vaj. Illetve elvileg hajmosásra is lehet használni, amit nagyon kíváncsian várok, milyen élmény lesz, mert sok és hullámos hajam van. A termék természetesen pálmaolajmentes.



Illatmentes krémdeó érzékeny bőrre

Mivel mindenképpen szeretném a dezodoromat valami környezetbarát és természetes összetevőkből készült izzadságtalanítóra cserélni, így ez volt a másik olyan dolog, ami miatt erre a csomagra esett a választásom. Illatmentes, ami miatt a páromon is tesztelhetem a dolgot (amit egyébként meglepő módon nem utasított el kapásból), kifejezetten érzékeny bőrre tervezték, aminek mindketten nagyon örülünk. Ami még fő szempont volt ezen a téren, az az, hogy ne szódabikarbónás legyen, mert mindkettőnknek érzékeny a bőre, és sok olyanról olvastam, hogy a szódabikarbónától kiütéses, sebes lett azoknak a bőre, akik ilyen dezodort használtak. Sheavajat, kukoricakeményítőt, cink-oxidot és jojoba-olajat tartalmaz az E-vitamin mellett.



Extra szűz olívaolaj szappan

Ez az, ami csak a csomagban volt, semmi extra igényemet nem fedezi, de örülök neki és várom, hogy kipróbálhassam. Másrészről pedig szerintem ez inkább a páromnak lesz a kedvence fürdéshez, mivel nekem ott a kókuszos. Gyengéd a bőrhöz, remélem az arcán az időnként megjelenő ekcémát is lágyan csillapítja majd neki.



A csomag alap tartalma ez lenne, amelyet kedvezményesen, ingyen házhozszállítással vásároltam meg, pontosan 4390 Ft-ért. Ehhez ajándékba küldtek még három dolgot, ami őszintén szólva teljesen lenyűgözött, mert hát a legtöbb helyen az ember nem kap ingyen cuccokat, főleg nem ennyit. A fent említett összegért cserébe 7 termék lett az enyém, és alig várom, hogy beszámolhassak róluk. Az ajándékok:

 

Vulkáni kőzeten szűrt sheavaj levendula és teafa illattal

“A levendula illata elbűvöl és nyugalmat áraszt, a teafa frissességével kiegészülve elhozza neked a harmóniát, melyre egy fárasztó nap után neked is szükséged van.” - írja az oldal, és valóban nagyon kellemes az illata, nyugtató hatású. Az esti meditációmhoz szeretném majd használni, pont emiatt.



Vulkáni kőzeten szűrt sheavaj narancs és ylang-ylang illattal

Az előzővel szemben ez egy frissítő, élénkítő illat, inkább a reggelek kísérőjének tudnám elképzelni magamon. Friss, virágos, tavaszi hatást kelt, így még a borongósabb őszi-téli napokat is feldobhatja. Intenzívebb, mint a többi.

Citrom Illóolaj

Ez pedig pont egy olyan dolog, amire egyébként is vágytam, szeretnék belőle majd több illatot is kipróbálni, csak úgy gondoltam szabok azért magamnak egy bizonyos anyagi korlátot, amibe már sajnos nem fért volna bele, ezért különösen örültem, amikor megláttam a dobozban.

A dobozról pedig csak annyit, hogy ezer csoda, amennyire környezettudatosak. Újrapapírral volt kibélelve pl, amit csak simán kisimítottam és beleraktam pótlapoknak a bullet journalomba. 



A hulladékmentes.-hu-ról pedig egy szilárd sampon-szappant rendeltem a párom ekcémás bőrére, remélem, hogy tetszeni fog majd neki, illetve magamnak egy másik krémdeót, csak hogy rendesen kitapasztalhassam a dolgot.

 

Borza samponszappan – gyógynövényes, teafa olajjal

“A gyógynövényes, teafa olajos samponszappan alaposan, mégis kíméletesen tisztítja a hajat és a fejbőrt is. Kíméletesen távolítja el a fejbőrt eltömítő piszkot, csökkenti a korpát okozó baktériumok elszaporodását, helyreállítja a fejbőr természetes egyensúlyát, valamint regenerálja a hajhagymákat. Akkor is nyugodt szívvel használhatod, ha érzékeny vagy a mesterséges illatokra, színező és egyéb adalékanyagokra.”

Képtalálat a következőre: „Borza samponszappan – gyógynövényes, teafa olajjal”

 

Borza krémdezodor cink-oxiddal - levendulás

A krémdezodor, amit rendeltem, szódabikarbóna-mentes, mert mint már említettem a Manna termékeknél, sok helyen olvastam, hogy sok mindenkinek bántja a bőrét. Amikor megkaptam a csomagomat, akkor vettem észre, hogy véletlenül pedig mégis a szódabikarbónásat küldték el nekem. Természetesen rögtön felvettem velük a kapcsolatot, az e-mailemre nagyjából fél órán belül válaszoltak. Iszonyat pozitív csalódás, hogy azt írták vissza, hogy rögtön küldik a cink-oxidosat, a másikat pedig ne utaztassuk, tartsam meg nyugodtan, ha pedig nem szeretném használni, ajándékozzam el. Tehát ezúton is külön köszönet a hulladékmentes.hu gördülékeny és mérhetetlenül kedves ügyinézéséért.

Képtalálat a következőre: „borza krémdezodor”

Hamarosan jelentkezem a kipróbált termékekkel!



Hogyan leltem otthonra a fenntartható életre törekvés során?

Az otthon-érzés meglelése számomra

Most, hogy már több, mint egy hónapja (lehet van már kettő is) tudatosan odafigyelek arra, hogy kevesebb hulladékot termeljek a mindennapjaim során, pár dolog megragadta a figyelmemet. Ezeket az apróságokat szeretném rögzíteni, továbbadni nektek. Tehát a nagy kérdésre (Mit ad nekem a Zero Waste?) a válasz az alábbi:

Először azt gondolnád, hogy környezettudatosan élni nehéz. Hogy rengeteg lemondással jár, hogy meg kell vonnod magadtól azokat a dolgokat, amik a kényelmedet szolgálják. Hogy te csak adsz, tőled pedig ez az egész csak elvesz.

Re: THE FRIENDSHIP BISTRO - Page 33 - Blogs & Forums

Tőlem nem vett el semmit ez az életmód. Magamtól dobtam el az egyszer használatos műanyag eszközöket, és sok olyan dolgot, amelyről annyit olvashattok manapság bárhol. Persze mindezt lépésről lépésre haladva. Nem tökéletesen, nem egyből a mély vízbe ugorva. Csak szépen lassan, apránként. Hiszen ennek a szemléletmódnak ez a lényege, hogy kicsit lassuljunk le. Hogy ne folyamatosan áruházakba rohangáljunk, hogy ne a kapitalizmussal keljünk és feküdjünk minden nap.

Messze nem tökéletes még amit csinálok, nagy eséllyel soha nem is lesz az, de a jó ügyért törekszem. Azért, hogy egy fenntartható életformát választva éljünk, hogy ha egyszer gyermekem lesz, egy jobb világban nőhessen fel. Ez a tudatos jelenlét, ez a lassulás hozott közelebb a legfontosabb dolgokhoz az életben.

@melissehome on instagram - Home | Garden - Living the Good Life # inspo #interiordesign #plants #gardening #droughttolerant #landscaping #succulents #tropical #cacti #garden #houseplants

Ez az, amivel el tudtam engedni a folyamatos vágyakozást az olyan dolgok irányába, amiket nem birtokolhatok, amikre nincsen pénzem; minden olyan iránt, aminek az illúziójába görcsösen kapaszkodva kergettem a jólét fogalmát. Akkor, amikor végre felszabadítottam magam a megállás nélküli, kitartó akarás és szükségérzet alól, fellélegeztem.

Megtöltöttem az egész tüdőmet friss levegővel, ledobtam a terheket a vállamról. Ez által kerültem közel azokhoz a dolgokhoz, amiket már rég elfelejtettem értékelni. Visszatértem a gyermekkori önmagamhoz, aki még akkor egy sokkal lassabb, más életet élt. Újra közel kerültem a természethez, amit már nem csak csodálok, hanem becsülök és óvok is, hogy később mások is így nézhessenek rá. Közel kerültem a nagyszüleim életviteléhez, ahogy a telkükről hozott dinnyének a leve csorog le az államon. Ahogy lecsót főzök a férjemnek a nagypapám keze által megmunkált földön termett zöldségekből, és szívesen teszem. Sőt, csodálattal és ámulattal, hogy mire képes az ember és a természet, ha összefog. Végre otthon érzem magam.

 

Te hazatértél már?

 

Hulladékmentes tanévkezdés

 

Nyakunkon az iskolakezdés, így ezzel a posttal azoknak szeretnék egy kicsit segíteni, akik bár törekednek a tudatos, környezetkímélő, hulladék-minimalizáló életmódra, még nem ejtették meg a szokásos tanévkezdő bevásárlást. Íme pár last minute zero waste tipp iskolásoknak, anyukáknak, és persze bárkinek, aki már kapkodásban van és ötlete sincs, mit kéne beszerezni az új tanévre.

Füzet

Kapcsolódó kép

Akárhogy is nézzük, az iskolába a leginkább füzetekre lesz szükségünk. Először is azt szeretném itt hangsúlyozni, hogy nem kell mindig mindenből újat beszerezni. Ha van még tavalyi füzeted, ami nem környezetbarát/újrapapír, akkor is használd fel azt, amit már megvettél, hiszen a leginkább akkor vagy hulladékmentes, ha nem vásárolsz össze-vissza. Ha viszont a tavalyi évről nem maradt hátra füzeted, akkor itt az ideje tudatosan választani! Az én választásom idén a Pigna Nature Flowers füzetekre esett, amelyek 100%-ban újrahasznosított papírból készültek, és még a borítójuk is bohém virágos.

Rendelhető a Zöldboltból itt: https://www.zoldbolt.hu/ujrapapirok-es-natur-iroszerek/papirok/ujrapapir-fuzetek/pigna-nature-flowers-ujrapapir-fuzet.html

 

Szendvics csomagoló

ÉLELMISZERBIZTOS ÚJRASZALVÉTA - Csíkos drapp

Én amikor iskolába jártam, általában szendvicset vittem magammal, és gondolom ez a szokás azóta sem változott olyan sokat másoknál sem. Ebből adódik a rengeteg szalvéta+zacskó probléma, amiket könnyen kiküszöbölhetünk azzal, hogy újra felhasználható szendvics csomagolási technikákat alkalmazunk. Ezeket a kis tárolókat magunk is elkészíthetjük DIY módon, rengeteg videó és a Pinterest tárháza is segítségünkre lehet benne. Az ügyetlenebbeknek/türelmetlenebbeknek pedig itt a Cibi újraszalvéta, ami többféle mintával is rendelhető, és persze tök menő is.

Link hozzá: https://www.cibi.hu/ujraszalveta

 

Kulacs/termosz

Le a PET palackokkal! Zero Hero kulacsokat a kézbe, hiszen ha már csak ennyit tesztek a környezetért, akkor is igazi hősök vagytok! Természetesen otthoni palackokat, kulacsokat előásni is ér, de ha újat szeretnétek, itt érdemes bogarászni:

https://zerohero.hu/termekcimke/kulacs/

 

A nasiknak

https://www.zoldbolt.hu/upload_files/products/20190314103936-shamo-vizallo-tok-wetbag-bogaras.jpg

 

Akinek szüksége van valamire, amibe nasit csomagol, itt a Shamo Wetbag, amit elég csak kiöblíteni és máris megpakolhatjuk újra mindenféle finomsággal. Gyümölcsöknek, magoknak is tök jó! Ne féljetek összekenni!

Beszerezni pedig itt tudjátok: http://shamobags.com/product-category/home/zerowaste/wet-bag/

 

És még pár tipp a teljesség igénye nélkül:

  • Chips helyett zöldségeket és gyümölcsöket, aszalt gyümölcsös magmixet csomagoljuk, esetleg készítsünk házi chipset
  • ha olyan ebédet viszünk, ami ételtartó dobozt igényel, használjuk fel előbb az otthon található műanyag dobozokat, majd ha azok tönkrementek, fémet válasszunk helyette
  • aki egyetemre jár és órák között kint szokott ebédelni valahol, annak érdemes dobozt és evőeszközt tartani magánál, hogy elkerülhesse a fölösleges csomagolásból és műanyag villákból keletkező szemétkupac generálását
  • a gyerekeknek inkább csomagoljunk jól megpakolt "fullextrás" szendvicset, amitől nem lesz kedve a büfében vásárolni
  • a büfézés elkerülése végett készíthetünk házi müzliszeleteket is, hogy a csokit kiváltsuk
  • üdítők helyett csomagoljunk teát, készítsünk limonádét, vigyünk fém szívószálat, ha kell
  • új hátizsákot pedig csak akkor vásároljunk, ha szükséges, és olyat válasszunk, ami időtálló és nem megy ki a divatból egy év alatt

 

Jó iskolakezdést kívánok!

 

10 perces vega vacsora pitában

Sziasztok!

Ma egy könnyed ebéd/ vacsora receptet hoztam nektek. Mi tegnap ezt ettük vacsira, és nagyon finom volt, kellően laktató és pár perc alatt kész is lett.

Hozzávalók:

  • teljes kiőrlésű pita (SPAR)
  • 1 piros és egy sárga színű paprika
  • 1 uborka
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 fél citrom leve
  • 1 ek olíva olaj
  • 1 konzerv csicseriborsó
  • mozarella sajt / bármilyen növényi sajt
  • hummus

A zöldségeket felkockázzuk, sóval, borssal fűszerezzük, majd öntentként citromlével és olíva olajjal locsoljuk meg.

A csicseriborsót átmossuk, kis olajon/kókuszzsíron fűszerezve megpirítjuk (én pirospaprikát, rozmaringot, sót és borsot használtam hozzá, de természetesen mindenki saját ízlése szerint fűszerezze - a pirospaprikát a pirosas szín elérése miatt ajánlom).

Miután kiszedtük a csicseriborsót a serpenyőből, a maradék fűszeres "pácban" kicsit megpirítjuk a pitát. Ha nem marad semmilyen olaj sem a serpenyőben, egy nagyon kicsivel érdemes megkenegetni akár magát a pitát, hogy szépen süljön, ne égjen.

A meleg pitát hummussal megkenjük, a sajtot és a csicseriborsót rajta tálaljuk, a salátát mellé szedjük, hogy ne áztassa el a pitát.

 

Jó étvágyat!

Az elengedés művészete

Néha le kell lassulnunk. Sőt, néha meg is kell állnunk. Levegőt vennünk, elölről kezdenünk, visszafordulnunk vagy homlokegyenest a másik irányba indulnunk.

Resultado de imagen de sara herranz 2015

Minden nap minden percében saját magunkért küzdünk - ez az alapbeállítottság jelentkezik szinte mindenkinél, akit ismerek. Csakhogy nagyon sokan nem veszik észre, hogy a megélhetésünkért küzdeni, nem ugyan az, mint saját magunkért. Hogy lehetünk boldogok tárgyak tömkelegének birtoklása nélkül is, ha hagyjuk, hogy elcsendesedjen az elme. És igen, ez is nehéz. Elengedni nehéz.

Persze a saját kárán tanul az ember. Én is elkövettem hibákat, amiket már lehet, hogy nem követnék el. De nem biztos. Elvakultan kergetni egy álmot, amiről mélyen legbelül tudod, hogy nem ezt szeretnéd. Futni valami után, majd már nem is futni tovább, csak úszni az árral. Lebegni, hagyni, hogy maga alá temessen, csak azért mert ha már elkezdted, nem hagyhatod abba. Mert mit gondolnának mások? Mert feladni nem lehet.

Halkan megsúgom: lehet. Nem csak lehet, hanem kell is. Néha egyszerűen csak el kell engedni azt, ami nem megy. Ami keserűséget, fájdalmat okoz. Amiből csak hazaviszed a feszültséget, hogy valaki másra zúdítsd.

Sara Herranz

Adj magadnak egy órát, ülj le, gondolkozz el: ha ennyire nem okoz nekem örömet ez a dolog, akkor miért csinálom? Sérülök benne? Sérül miatta talán valaki más is? Hatással van a kapcsolataimra?

 

“y joder te quiero”, como fin de cualquier discusión. “and, shit, i love you” as an ending to any fight.

Ne facsard ki magad! Szeresd magad, még akkor is, ha nem betegedsz bele valamibe csak azért, mert elvárás lenne. Nem az. Én is indítottam egy vállalkozást a közelmúltban. És igen, pénzt fektettem bele, kitanultam egy szakmát, majd belekezdtem a rendes munkám mellett. Aztán rájöttem, hogy albérlet helyett lakásra gyűjtök, szervezem az esküvőmet, háziasszony vagyok, barátnő/feleség, barát, testvér, dolgozó nő. Két állásban dolgozó nő. Napi 12 órát dolgozó nő, aki utána hazamegy és főz, most, takarít. Aki meg tudna fojtani bárkit, aki hozzászól. Aki a nap 24 órájában üveges szemmel közlekedik, annyira fáradt és türelmetlen. Akit már nem érdekel semmi, csak megy tovább és cipeli a terhet. Aki kevesebbet keres így, mintha csak egy állásban dolgozna. Akinek fizikai fájdalmai vannak ettől az egésztől. És akkor leültem. Gondolkoztam. Kérdéseket tettem fel magamnak.

Aztán új emberként keltem fel, azzal az elhatározással, hogy nem lehet mindig mindent egyszerre és azonnal. Be kellett látnom, hogy az egészségem fontosabb. Hogy az, hogy a párommal harmóniában tudjunk együtt élni, szintén fontosabb. Hogy az élet nem csak a pénzről szól, hogy a kevesebb néha több. Hogy nem tudok a jövőmre gondolni, ha nincs jövőm, annyira tönkreteszem magam.

 

Lélegezz.

Lassulj le.

Szeress!

 

 

Top 5 nyári vacsora 30 percen belül

Ebben a posztban a kedvenc nyári ételeimet szeretném megosztani veletek! Saláta hegyekre készüljetek, vitamin-bomba receptek a nagy melegben, tőlem nektek! Lássuk tehát a menüt:

1. Friss nyári saláta

Ez az egyszerű saláta mutatja a legjobban, hogy a kevesebb néha tényleg több. Frissítő magában, köretként, ebéd mellé, vacsira, nasira.

Hozzávalók:

  • retek
  • uborka
  • színes paprika
  • mozarella sajt
  • sok-sok friss petrezselyem
  • egy kis olíva olaj és egy fél citrom leve
  • só, bors ízlés szerint (az én ízlésem szerint előbbiből sok, utóbbiból még több)

 

 

2. Pestós tészta

A párom kedvence, télen-nyáron, hidegen-melegen. Én hidegen ajánlom egyébként, de a tesóm például melegen szokta enni, de ez már mindenkinek a magánjellegű preferencia-kérdése.

Hozzávalók:

  • durum tészta (Aldi)
  • sötétzöld pesto (Aldi)
  • dán fehérsajt (Aldi)
  • koktélparadicsom

 

 

3. Görög saláta

Szerintem ehhez nincs mit hozzáfűzni, én citromos-olíva olajos öntettel szeretem, jól megsózva-borsozva.

Hozzávalók:

  • uborka
  • paradicsom
  • lilahagyma
  • olíva bogyó
  • fetasajt / dán fehérsajt

 

 

4. Szafi pizza

Recept a pizzaliszt hátulján, kb fél óra alatt készen is van, szabadon variálható a feltét. Én elsőre az örök kedvencemmel indítottam ezt a kalandot: paradicsomszósz, sok sajt, kukorica, friss bazsalikom.

 

 

5. Mexikói saláta

Ez egy finom, tartalmas saláta, főleg ebédre ajánlom tortillába húshoz, tofuhoz, bármihez. Mi éppen csirkét sütöttünk hozzá, de természetesen húsmentesen is fogyasztható.

Hozzávalók:

  • bab (én mexikói szószosat vettem a SPAR-ban)
  • kukorica
  • kápia paprika
  • lilahagyma
  • paradicsom
  • mozarella
  • só, bors ízlés szerint

 

 

Remélem mindenki talált kedvére valót a felsoroltak között ezekre a meleg nyári napokra.

Jó étvágyat!

 

Műanyagmentes július part 4. - Az utolsó hét

Mint az előző három bejegyzésemben is olvashattátok, én is belekezdtem a műanyagmentes júliusba, hogy szépen lassan átszoktassam magam a környezetvédelemre. A kezdeti nehézségek után így már a negyedik hét után azt kell, hogy mondjam, hogy kifejezetten élvezem a dolgot. Azok, amik az előző hetekben még nagyobb odafigyelést igényeltek, mára már szokássá, reflexé nőtték ki magukat. Lássuk mi történt a héten:

Hétfő délután a születésnapomat ünnepeltük a lányokkal, és mivel tudják, hogy környezetvédelemben mesterkedek, az ajándékaimat is ennek a fényében választották. Ennek tényleg nagyon örültem, mert bár tök menőnek tartom a fém szívószálat, magamnak sose vettem volna. Amióta megvan, azóta sokszor viszek magammal egyet, a munkahelyemen is van bent, azt használom minden nap a citromos vizemhez. A műanyag csomagolásban, a szatyorban pedig tészta van, mert hát minden azért nem lehet tökéletes, de cserébe kaptam könyvutalványt is.

A szülinapommal kapcsolatban még csak annyit, hogy a Vegan Love-ban ebédeltünk, amiről külön ki szeretném hangsúlyozni, hogy isteni finom burgereik vannak, és szelektíven gyűjtik a hulladékot is! Papír tálcákon adják az ételeket, fa evőeszközökkel (ami határozottan jobb, mint a műanyag, bár én a fémet jobban szeretem). Nagyon kedves a kiszolgálás is, és nagyon gyorsak is. Még a #csakahús barátaim is elképedtek, milyen jót lehetett enni így is, húsmentesen. Itt egy kép a tofuburgeremről, ami évek óta szerelem:

A szívószálakat pedig vittem magammal csütörtökön a szokásos társasági összejövetelünkre, ahol egyébként büszkén jelentem, hogy semmilyen alkoholt nem ittam, ami tök jó, mert minek mindig. Ez volt az egyik fogadalmam erre az évre, hogy minimalizálom a fölösleges alkoholfogyasztásomat. Szóval csütörtökön jegesteáztunk, pénteken pedig végül beadtam a derekamat a Dunapartos kiülős fröccsözésre, de vittem magammal kis pokrócot, poharakat, stb, szóval összességében eredményes hetet zártam.

Szombat reggel a szabadsághídon jógáztunk, ami számomra egy elég nagy élmény volt, hiszen rengetegen voltunk és még sosem jógáztam szabadtéren, nem hogy hídon. Külön köszönet azért, hogy nem facsartak ki minket teljesen ezalatt a másfél-két óra alatt, mert ahogy körbenéztem sokan voltunk még csak kezdők a tömegben. A relaxáció után pedig reggelit kaptunk és vászontáskát, amiből természetesen sosem elég.

 

Erre a hétre nagyjából ennyi, bár már nagyon szemezek a különféle házi készítésű tisztítószerekkel és kozmetikumokkal, szóval talán a jövőhéten/hétvégén nekilátok ilyesmiknek is, illetve mindenképpen szeretnék egy nagytakarítást végezni a lakásban, mert úgy érzem egyre több olyan dolgot halmozok fel már megint, amikre semmi szükségem. Tehát hamarosan érkezik egy bejegyzés arról, hogy miket dobtam ki/ajándékoztam el.

Köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a hónapban!

Műanyagmentes július part 3.

Az előző hétvégéhez hasonlóan most is elutaztunk egy másik társasággal (annak mondjuk most kifejezetten örülök, hogy augusztus végéig nem kell több ilyet, mert bár szeretem a barátaimat, de úgy érzem lassan ember-mérgezést kapok szociális téren). Viccet félretéve, ez a hét vázlatosan:

Zero Waste Lunch Kit With Coffee Cup

- A műanyag tányér problémámat nem sikerült még orvosolni.

- A műanyag pohárról sikeresen lemondtam, és még valaki el is mosta a kis bödönkémet helyettem, szóval teljes cukiság.

- Mindent nejlonzacskó nélkül vásároltam, vászonzacsiba vagy csak úgy simán magába.

- A parton vettem egy kólát, mert nagyon vágytam rá, de szelektív kuka meg nem volt, szóval a flakon sajnos a szemétben landolt.

- Úgy érzem kéne, hogy legyen egy kis fagyis dobozom, mert a tálka mindig drágább is, meg egyszer használatos is, a tölcsért viszont nem szeretem, cserébe a fagyit nagyon...

Fejlődünk, fejlődünk, de csak apránként.

 

 

Műanyagmentes július part 2.

Elbukni, felállni és a jövő héten jobban csinálni...

Mint az előző postomban ígértem, heti rendeszerességű postokkal szeretném nyomon követni a a környezettudatosabb életmód felé tett lépéseimet. Viszont sajnos a héten csak egyik lábamról a másikra állva toporogtam ezen a téren.

Sustainable Living mit Keep Cups, auch bei uns im Onlineshop: loveco-shop.de!  #ecofriendly #lifestyle #nachhaltig

A szelektív hulladékgyűjtés jól megy. Otthon igyekszem tényleg mindent rendben tartani, vászonzsákkal járni bevásárolni. Ezen a téren nincsen semmi probléma, viszont egyből beköszönt a hanyagság, amikor elutazunk. A hétvégén egy nagyobb társasággal kibéreltünk egy házat vidéken. A problémák, amikkel ott szembesültem:

- A többség műanyag tányérból eszik, lévén egy házban 10 főre nincs elég tányér amúgy se, meg a nyaralást sem mosogatással akarjuk tölteni. Automatikusan én is elvettem a műanyag tányért, amikor felém nyújtották, de érdekes módon amikor magamnak hoztam kaját, akkor rendes tányért használtam.

- A műanyag poharak és a gin tonic átka. Az üveg pohár összetörik, amit senki sem kockáztat. Fekete pont ide, ezentúl inkább csak üvegből iszom a bort és akkor szemét sincs és mosogatás se.

- A harmadik fő probléma a nejlonzacskó volt. A zsemléim ugyanis ehetetlenre száradnak a papírban kb egy éjszaka alatt, így kénytelen voltam egy zacsit elhozni nekik. Mellettem szóljon az, hogy a pékárut mindig papírban hoztam el, csak otthonra a tároláshoz pakoltam át abba az egy zacsiba, amire még az első nap tettem szert. Szatyrot egyszer sem kértem, mert vittem is magammal és ajándékba is kaptam egyet.

Heti konklúzió, avagy mi az amire a következő nyaraláskor jobban figyelek:

- Viszem a saját kis Citymatinés poharamat magammal, így nem török össze semmit, de eldobható pohárra sem lesz szükségem. Határozottan tanulságként fogom fel a dolgot, mert amúgy eszembe se jutott előre gondolkozni ezen.

- Vászonzsák mellé viszem a kenyértartó zsákomat is, ha végre sikerül majd egyet szereznem!

- Viszek magamnak egy saját kis tányért is, ami nem törékeny, és akkor mindig elég csak magam után mosogatni azt az egyet, hogy legyen tiszta tányérom.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, ital és belső tér

Szurkoljatok a héten, ugyanis pénteken a Balatonra megyünk szintén páran, szóval esélyem lesz javítani ezeken a hibákon, amiket itt felsoroltam!

Szép napot mindenkinek :)

Műanyagmentes július a magam módján part 1.

Ebben a post-sorozatban egy hónapon át minden héten egy kis összefoglalóval mutatom be az elmúlt napok sikereit a környezettudatos életmód eléréséhez vezető utamon. Elvileg egy szokás kialakulásához 21 napra van szükség, én is körülbelül ennyi idő alatt szeretnénk dokumentálni a fejlődéseimet. A heti összefoglalókat itt, a blogon találhatjátok meg, minden héten hétfőn töltöm fel a bejegyzéseket. Ha közelebbről szeretnétek szemlélni a folyamatot, kövessetek a @princessonbudget Instagram oldalon, ahol napi szinten számolok be ezekről a kis apróságokról, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy élhetőbbé tegyük a földünket. Csatlakozzatok hozzám Ti is, és legyen a július az első nagy lépés a környezettudatosság felé!

 

Mit várok ettől a kihívástól?

Szeretnék környezettudatosabban élni, és úgy gondolom, hogy az ilyen mindennapi dolgok rögzítése egy kicsit nagyobb figyelmet ad a dolognak a részemről is. Megfogadtam, hogy igyekszem mindig a környezetbarátabb megoldást választani minden helyzetben, viszont nem dobok ki semmit csak azért, mert műanyag. Az otthonomban eddig is figyeltem arra, hogy a kevesebb néha több, így csak olyan eszközeim, dobozaim vannak, amiket tényleg használok. És igen, a műanyag dobozoknál van jobb megoldás, de ha már megvannak, pazarlásnak gondolnám kidobni, hogy újakat vegyek valamilyen más alapanyagból, amikor ez is pont ugyanannyira hasznos nekem. Kíváncsian várom a fejleményeket.

 

Péntek

Ez az a nap, amikor rájövök, milyen hülye ötlet volt csütörtökön belevágni valamibe, de annyira tenni akartam valamit, hogy nem volt mentség, ez csak egy ilyen fél hetes beszámoló lesz. Tegnap kihelyeztem a lakásban a szelektív gyűjtésre szolgáló eszközeimet. Egy Lidlis és egy Dm-es szatyrot, mert úgy gondoltam, hogy ezért felesleges lenne új kukát venni. Szóval most már hivatalosan is szelektíven gyűjtöm a papírt és a műanyagot is, utóbbit igyekszem minimalizálni. Azért a szatyros megoldás mellett döntöttem, mert így még a lustaság se szólhat közbe, hogy le kell vinnem a kis tárolómat a másodikról aztán felmenni vele, hanem csak ha éppen úton vagyok valahova, akkor felkapom és ha kiürítettem, összehajtogatva kis helyen is elfér a táskámban.

 

Szombat

Szombaton anyukámékhoz mentem haza vonattal (autó helyett). Az állomásig pedig a villamos és egyéb macerák kiküszöbölése végett 3,5 km-t sétáltam. Elhatároztam, hogy többet fogok gyalogolni megint, mert régen is nagyon szerettem sokat sétálni, és most is ilyen igazi slow-élménynek fogom fel a dolgot. Jót tesz a testnek, jót tesz a léleknek, meg annyira nem is szeretek emberek közé zsúfolódni, főleg nem melegben. 

 

Vasárnap

A termelői piac és egyéb bevásárlások napja! Vászonszatyrot ragadva bejártuk a piacot, ahol reggeliztünk is, és pár fűszernövényt is sikerült beszereznem. Utána az Aldiban vásároltunk be, amennyire csak lehet, csomagolás mentesen. Este a friss alapanyagokból vacsorát készítettem, aminek a maradékát üveg tárolóba helyezve a hűtőbe tettem, ezzel gondoskodva a hétfői ebédről.

 

Eddig egészen sikeresnek és lelkesnek érzem magam, viszont alapvető hiányosságokkal rendelkezem a témával kapcsolatban, így álljon itt a beszerezni való/kivitelezésre váró ötletek tárháza, avagy amit venni kell:

  • hálós zsák a zöldségeknek
  • kenyér frissentartó zsák
  • fém szívószál
  • környezetbarát kulacs
  • evőeszközök a táskámba
  • szatyor a táskámba

Hamarosan azt is megmutatom majd, hogy mi van a táskámban a mindennapok során.

Szép napot mindenkinek, folyt. köv. jövőhét hétfőn!

 

Tervezz Velem! - Bullet Journal, avagy idén gyorsnaplózni a menő

Új év új én? Azt azért nem egészen, de elérkezett az új naptár ideje!

 

Az elmúlt évben az egész internet tele volt a bullet journallal, így végül arra a következtetésre jutottam, hogy akár még érdemes is lehet kipróbálni. Sokáig ódzkodtam tőle, mert macerásnak tűnt, meg egyáltalán nem láttam letisztultnak, jól szervezettnek az ötletet, de végül beadtam a derekam. 2018-ban egy jó évet zártam, de szeretném, ha 2019 a még nagyobb változások éve lenne, így idén ezen a téren a már olyan sok mindenkinek jól bevált BJ lesz a társam. Na de vágjunk is bele a dolgokba!

 

Tulajdonképpen mi is az a bullet journal? Hivatalosan gyorsnaplózás. Gyakorlatilag a jegyzetfüzeted, ami határidőnapló, bevásárlólista, és végtelen post it halom post itek nélkül. Minden, aminek akarod, hogy legyen, bármi, amire szükséged van a hétköznapokban. A lehető legflexibilisebb tervezőplatform, amely magába foglalja az egész énedet. Pedig eleinte csak egy üres füzet. Sima, kockás, vonalas, az igazi ászoknak pedig akár pontozott is.

 

Te vagy a kulcsa, a saját rendszered alapján építed fel az egészet - bizonyos alapvonalakat érdemes követni persze, de végül úgy is saját magad határozod meg az oldalaidat -, így tökéletes illeszkedik a szükségleteidhez.

 

Track the Past, Order the Present, Design the Future” szlogennel indulunk neki az új évnek. Tiszta lappal kezdünk és mindent meg akarunk valósítani.

 

Na de hogyan kezdjünk bele? Hogyan építsük fel? Az alapoktól eltekintve bárhogy, ahogy nekünk kényelmes. Hiszen ez a lényeg. Az oldalak sorrendjét te határozod meg. Egyedül te döntesz arról, hogy éppen a heti/havi/napi vagy bármilyen más elrendezésű tervezőt szeretnéd használni. Aztán csak felrajzolod.

 

Mindenféle csapongó kreativitás nélkül is tökéletesen lehet magát a módszert alkalmazni, de a vizuálisabb típusoknak, a kevésbé minimalistáknak, illetve a rajzolósoknak is tökéletes választás, hiszen rengeteg módon lehet díszíteni a lapokat. Az alábbiakban pár oldal-ötletet mutatok be, azoknak is inkább a letisztultabb típusát. Én személy szerint egyébként sorra mentem le Pinteresten a színesebbnél színesebb BJ fotókat, de valahogy magamnak, személyes használatra mindig a legegyszerűbb változatnál maradok. Ez természetesen egyénileg változó, csak azért szerettem volna kiemelni, hogy annak se vesszen a motivációja, aki eddig azért nem merte kipróbálni, mert nem tud rajzolni.

 

Az első oldal a tartalomjegyzék lesz, ahova a számozott oldalaink tartalmát rögzítjük, ezzel könnyítve meg a navigációt a naptárban.

 



Ez után a kezdőknek ajánlott a jelölőkulcsokat rögzíteniük, hiszen ez alapján fogják tudni a különböző feladatokat, eseményeket, jegyzeteket elkülöníteni egymástól. Célszerű egyszerű jelzéseket választani, hiszen továbbra is gyorsnaplózásról beszélünk.

 

 

Innentől kezdve teljes mértékben személyre szabható az egész, de inspirációként mutatok pár ötletet, amit én például megvalósítanék, használok, stb.

 

Bakancslista, főleg az újévi naplókhoz, nagy elhatározásokhoz, illetve azoknak, akik megszállottan szeretnek négyzeteket kipipálni.

 

 

Future Log - az egész évet hónapokra lebontva kicsiben felrajzoljuk, és ebben tervezünk előre, ide rögzítjük a céljainkat, mivel a heti tervezőinket csak akkor szerkesztjük meg, amikor épp aktuálisak.

 

Havi tervezők - ez a hónap “borítója”, sokan szoktak ide is felrajzolni egy mini naptárat (én mondjuk nem, de ami késik, nem múlik). Célszerű az átláthatóság végett, meg olyan rendezett lesz tőle az egész napló. Elkülönülnek a hónapok ezek által, jól mutat egyszerűen is, és díszítve is.

 

 

 

Heti tervező/napi tervező - értelemszerű a funkciója, ide rögzítünk minden teendőt, találkozót, stb. Akinek több helyre van szüksége, az úgy bontja fel a napokat, ahogy kényelmesnek találja. Pár ötlet ehhez:

 

 

 

A következő állomással elérkeztünk a trackerekhez, aminek a segítségével a szokásainkat tarthatjuk számon. Követhetjük az alvásunkat, hogy iszunk-e elég vizet, különböző célok irányában megtett lépéseinket. Különböző témakörökre bontva: munka, egészség, környezettudatosság, házimunka, self-love. A teljesség igénye nélkül néhány ezekből is:

 



Könyvek, amit el szeretnénk olvasni, illetve amiket már elolvastunk.

 

 

 

Ugyanez filmekkel:

 

 

Ezeken kívül persze rengeteg más dologgal is meg lehet tölteni a füzetünket. Van, aki itt vezeti a kiadásait, menstruációs ciklusokat, egyebek. Én például az orvosi időpontoknak nyitottam egy külön oldalt a rendelők elérhetőségeivel.

 

Jó tervezést!

 

 

Karácsonyi hangolódás, avagy Nagymama legjobb almás süteménye

Kicsiknek, nagyoknak, közepeseknek

A múltkori hideg tésztasaláta után most egy igazi otthoni ízeket idéző házi sütemény receptet hoztam nektek.

Tökéletes az olyan borongós, esős délutánokra, mint a mai, hiszen szinte érződik rajta a Nagymama szeretete. Ezt a receptet tőle tanultam, és mindig eszembe jutnak ilyenkor azok a hideg, téli esték, amikor az egész család csak bekuckózik. Nálam ilyen szép gyermekkori emlékeket idéz a tűzhely melege és az alma-fahéj illatok keveredése. Ti is érzitek már, hogy közeleg a Karácsony? 

dsc_0401.JPG

Ezt a receptet bátran merem ajánlani bárkinek, mert azok is könnyedén elkészíthetik, akik egyébként nem olyan jártasak a konyhában. Pár egyszerű hozzávaló, nagyjából fél óra mindennel együtt és az egész családot boldoggá lehet tenni vele akár egy sima hétköznap estén is.

Hozzávalók:

  • 7 db nagyobb alma, 80-100 dkg
  • 25 dkg Nagyi Titka tönköly búzaliszt
  • 25 dkg cukornak megfelelő Süssina (mérőpohárban 250 ml)
  • 3 tojás
  • 1 vaníliás cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • fahéj
  • ízlés szerint csokoládé, dió és/vagy rum aroma, 

 

Elkészítése:

  1. Meghámozzuk az almát
  2. 4-5 almát lereszelünk, a maradékot vékony szeletekre vágjuk
  3. A tojásokat a cukorral felverjük
  4. Hozzáadjuk a lisztet, sütőport, reszelt almát
  5. Ízlés szerinti mértékben fahéjat, csokit, rumot adunk hozzá 
  6. Jól összekeverjük az egészet, hogy nyúlós-ragacsos masszát alkosson
  7. Kifóliázzuk a tepsit, elterítjük rajta az almaszeleteket
  8. A szeletekre ráöntjük a masszát, majd eloszlatjuk
  9. Előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük, majd fogpiszkáló-próbát végzünk rajta
  10. Ha nem ragad, kivesszük, hűlni hagyjuk, tálaljuk, fogyasztjuk.

A süteményt a tepsiből kiborítva, "fejjel lefelé" fordítsuk, az almaszeletes rész lesz a teteje, kis fahéjjal megszórva nagyon szépen mutat, ahogy a képeken is láthatjátok.

 

dsc_0407.JPG

Sok sikert kívánok mindenkinek a sütögetéshez, és ne felejtsétek: a karácsonyi rohanásban is egy tökéletes választás ez az egyszerű, de mégis nagyon finom sütemény mindenki számára!

Görög tejszínes tésztasaláta

Nektek is van, hogy a főzés hatalmas fejtörést okoz? Ezen segítek most.

Szeretnék megosztani veletek egy nagyon kis egyszerű receptet, vacsorára tökéletes, és még másnap ebédre is tudtok belőle csomagolni.

dsc_0099.JPG

Hozzávalók:

  • kb. fél csomag tészta (ízlés szerint, formára én pennét vagy masnit ajánlanék)
  • főzőtejszín 330 ml
  • fokhagymakrém
  • 5 szem koktélparadicsom
  • 1 közepes lilahagyma
  • 1 uborka
  • bazsalikom
  • 3 db főtt tojás

 

Mint látjátok a recept elég könnyen variálható, módosítható. Minden attól függ, mit találunk otthon. Nálam éppen ezek voltak azok, amiket kedvem volt beledobálni.

 

Elkészítése:

  1. felrakjuk a tésztának a vizet forrni
  2. felrakjuk a vizet a tojásnak forrni
  3. ha már bugyog a víz, a tésztát a csomagoláson előírt ideig, a tojásokat 10 percig főzzük
  4. a tésztát hideg vízzel átöblítjük és belerakjuk egy edénybe (pl. abba vissza, amiben főztük)
  5. a tojásokat hideg vízbe tesszük
  6. felkockázzuk a zöldségeket
  7. megpucoljuk a tojásokat, felkockázzuk azokat is
  8. a tésztát visszatesszük a tűzre, és összefőzzük a tejszínnel
  9. hozzáadunk ízlés szerint fokhagymakrémet, akár rendes fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint fűszerezzük (én pl. belekockáztam 2-3 levél friss bazsalikomot)
  10. levesszük a tejszínes tésztát, hozzákeverjük a zöldségeket és hagyjuk hűlni
  11. tálaljuk, fogyasztjuk, hűtőben tároljuk

 

dsc_0102.JPG

 

Jó étvágyat!

Kapszulagardrób

Az alapok

Az előző bejegyzésemben felsoroltam pár olyan dolgot, amelyek segítenek visszafogni a költekezéseimet. Az egyik ilyen pont a ruházati termékekről szólt, amiben kiemeltem, hogy a kapszulagardrób szabályai szerint építem fel a ruhatáramat.

minimalist  Slouchy jumper with black skinny jeans and a small bag. Perfect for a relaxing day out team with a messy bun and converse or ankle boots to dress it up and you are ready to go!  #WITCHERYSTYLE

 

Na de mi is az a kapszulagardrób?

Egy minimalista öltözködési forma, melynek kulcsfogalma az időtállóság. A ruhatárunk alapját az egyszerű basic darabok alkotják, amelyek egymással könnyen kombinálhatók. A következő lépcsőn a szezonális darabok találhatók, a harmadik szinten pedig a kiegészítők.

Alapszabályok:

  • a ruhatárad kb. 60%-a minden szezonban jól használható darabokból áll
  • a maradék 30% az évszak és a divat függvényében változik
  • egyszerű, basic ruhadarabokkal mindig rendelkezel
  • csak akkor veszel új ruhát, ha valamid tönkrement, illetve időjárási, stb. okokból szükséged van rá

 

If you're scared a rolling rack will take up too much space, take a tip from this resourceful instagrammer. Consider installing a (sturdy) rod so you can hang your clothes without taking up precious floor space.  Source: Instagram user valentine_marilyn

 

Természetesen az adott divatnak megfelelő dolgokat is lehet vásárolni, de gondoljuk át alaposan, és csak akkor vegyük meg őket, ha biztosan elég jól érezzük magunkat benne ahhoz, hogy pl. azt az ejtett vállú orchideás crop topot egész nyáron hordjuk. Megjutalmazhatjuk magunkat egy-egy szép új rucival, de ne halmozzuk fel őket és ne terápiás szinten vásároljunk. Ezek a darabok legyenek a meglévő ruháinkkal jól kombinálhatók, hiszen hiába veszünk egy gyönyörű felsőt, ha egyetlen nadrágunkhoz sem illik.

Célszerű 2-3 egymáshoz jól illő alapszínt választani, és ezek mellé még szintén 2 másikat, amiket inkább másodlagos szinten használunk, de legalább két alapszínhez tudjuk őket párosítani. Én a minél egyszerűbb, annál jobb alapon egészen iskolás korom óta rengeteg feketét hordok, így az alapszíneim a fekete, sötétkék, fehér/világos szürke. Mellé leggyakrabban a rózsaszín és a piros különböző árnyalatait szoktam választani. Ezek megjelennek mintákban a ruháimon, kiegészítőkben, vagy akár teljes darabokon is.

A place in your bedroom to hang your go-to pieces for when you're in a hurry.

 

Az alapok

Felsorolás jelleggel pár olyan basic ruhadarab, aminek szerintem minden nő szerkényében helyet kell kapnia. Én a saját magam által preferált színeket használom itt példának, de természetesen, aki egyáltalán nem szeret feketét hordani, annak a saját színeivel teljes mértékben szabad helyettesítenie ezeket.

  • pólók (fekete/fehér/szürke)
  • toppok (fekete/fehér/csipkés)
  • blézer (fekete/sötétkék/szürke)
  • blúzok (fekete/fehér/sötétkék/bordó/szürke)
  • kardigánok (fekete/bármely más szín)
  • pulcsik (legalább egy vastag kötött és egy vékony egyszerű - nagyon jól mutatnak a galléros blúzokkal)
  • nadrágok (fekete/szürke/farmer)
  • fekete csizma
  • fekete tornacipő
  • kabátok (szövetkabát/bőrkabát/télikabát)
  • harisnya (vékonyabb/vastagabb)
  • magassarkú (elől zárt, így télen is hordható)
  • fekete miniszoknya
  • kis fekete ruha

 

Természetesen ezek csak az alapok, szemléltető jelleggel. Az egész szépsége az, hogy egyszerű elvek mellett, egy nagyon könnyen személyre szabható ruhatárat alakítsunk ki, amely hű társunk a hétköznapok folyamán. Ahogy változunk, úgy változik a gardróbunk is velünk, de a lényeg mindig ugyanaz marad: praktikus marad, illeszkedik az életünk aktuális szakaszához. Nincsenek felesleges ruhadarabjaink, amiket egy rohanós reggelen a fotelba szórunk, nem öltözünk át minden indulás előtt hatszor, inkább nyugodtan megreggelizünk, iszunk egy teát, kávét vagy esetleg még pár perccel tovább lustálkodunk az ágyban.

Photo                                                                                                                                                                                 More

 

A kiegészítőket, apró kis csavarokat egy külön, második bejegyzésben mutatom be, amelyet egy videóban személetek majd.

 

Miből érdemes kisebb mennyiségben vagy egyáltalán nem vásárolni?

A fogyasztói társadalom egyik számunkra talán legnagyobb hátránya az, hogy folyamatosan úgy érezzük, hogy szükségünk van valamire, amire valójában nincs is. Első lépésként át kell gondolnunk, hogy mi az ami elhanyagolható a hétköznapi életünkből, utána pedig szabályokat állítani saját magunkkal szemben, amelyek alapján vásárolunk. Az utóbbi időkben elkezdtem tudatosabban szemlélni a költségeimet, és ennek a hatására úgy gondolom, hogy az alábbi dolgokra vagy nincs szükségem, vagy pedig csak ritkán/ nem akkora mértékben/ kisebb mennyiségben kerülnek elő a mindennapjaim folyamán.

 

Tehát íme 7 dolog, amivel kapcsolatban érdemes átgondolni a költségeinket, és tudatosabban felépíteni a bevásárló listánkat.

 

  1. Üveges ásványvíz
    Ma már rengeteg nagyon aranyos, kreatív design-os üveget lehet kapni, amelyekkel nem csak a környezetbarát életmód felé teszünk egy nagy lépést, hanem egyszerre spórolunk meg pénzt a palackokon, és még az egyéniségünket, stílusunkat is kifejezhetjük az innivalónkkal. 

    #waterbottle #fitness #yoga #healthylifestyle #health #running #gym #fitnessworkouts

  2. Ruhák
    Az előzővel szemben ez még nálam is viszonylag újdonság. Pár hónapja költöztem el, és a költözés folyamán rengeteg ruhámat szelektáltam ki. Kidobtam a ruhatáram minimum felét: dolgokat, amiket nem hordok. Ilyenek azok a ruhadarabok, amiknek nem áll jól a fazonja, nem szeretem a színét, csak megtetszett és megvettem, de aztán soha nem volt rajtam, amit ajándékba kaptam, de nem a méretem vagy nem áll jól, vagy pedig ami annyira olcsó volt, hogy csak az ára miatt vettem meg. A kapszulagardrób elve szerint vásárolok ruhadarabokat, amiről bővebben írok majd még itt. Csak akkor veszek ruhát, ha:
    a)
    valami tönkrement, elhasználódott és kell helyette egy másik
    b)
    1-2 szezonális darabot, ha szükség van rá az időjárás miatt, stb.

    Our vision for commerce is to build a place where people can come to and discover anything online. a consumer-centric brand that is enabled by people, powered by technology, and open to everyone.

  3. Étel 
    Nyilvánvalóan én se fotoszintetizálok, de ami legelőször szemet szúrt, amikor elköltöztem otthonról az az, hogy mennyi pénz megy el kajára. Hát rengeteg. Először azt tanultam meg, hogy nem érdemes teletömni a hűtőt, mert valami mindig megmarad, megromlik és ki kell dobni. Számomra az egyik legrosszabb érzés az, amikor ételt kell kidobnom. Hétvégén alaposan átgondolom, hogy mit szeretnék enni a következő héten, és ehhez mérten vásárolok heti 2-3-szor. Az alapvető dologon kívül, ha valami különlegesre vágyom, nem veszem meg a gazdaságosabb, nagyobb kiszerelést, mert igazából nem spórolok vele: nem fogom tudni elfogyasztani a lejárati dátum előtt. Munkaidőben inkább otthonról hozott ebédet fogyasztok, mert hetente több ezer forintot rápakol a költségeimre a sarki gyrosos, Meki, stb. Ráadásul így motiváltabbnak érzem magam az egészséges táplálkozással kapcsolatban is, nem is beszélve arról, hogy pontosan tudom, hogy mit tartalmaz az, amit a szervezetembe juttatok.

    You go to bed every night with such good intentions. “When I wake up tomorrow, I’m going to pack myself



  4. Édességek, nassolnivalók
    Nem költök fölösleges édességekre, üdítőkre csak azért, hogy legyen otthon. Ha valamit nagyon megkívánok, akkor döntés elé állítom magam: kell-e nekem ez annyira, hogy elmenjek érte a boltba? Ha igen, akkor megengedem magamnak, ha pedig nem, akkor egyértelműen győzött a lustaság. Ha sok kis csemegét tartunk otthon, akkor unalmunkban elkezdünk nasizni, ami nem csak plusz kilókat eredményez, hanem további költségeket is: kondibérletet, nagyobb ruhákat, stb.

    Funfetti "Gingerbread" House Toppings | studiodiy.com

  5. Konditerem bérlet
    A sport szerelmeseinek ez nem kötelező érvényű, hiszen az ember nyugodtan áldozzon az egészségére, de én magamon azt tapasztaltam, hogy hiába erőltettem, sosem éreztem magam komfortosan az edzőtermekben. A csoportos órákat szerettem, de rengeteg videót lehet már találni, ami alapján az ember otthon is el tudja végezni azokat a pilates gyakorlatokat. Ez pedig ebben a formában nem csak pénzt, de időt is spórol az embernek. Aki pedig nem otthon tornázós fajta, még mindig meg lehet mozgatni a barátokat, barátnőket egy sétára, kocogásra a szabadban.

    Follow @RunningTerritory for more. Perderse un rato te carga las pilas!! 15km de perderme...⛰ (: @montse_fillol)

  6. Sminklemosó
    Az ember azt hinné, hogy ez létszükséglet a nőknél, pedig nem az. Én személy szerint soha nem használtam alapozót, mert képtelen vagyok elviselni az érzését az arcomon, ezért akkora nagy mennyiségű smink sosincs rajtam. Természetesen a szempillaspirálomat, szemöldökömet minden nap végén lemosom, hiszen nagyon egészségtelen lenne fent hagyni éjszakára, de már évek óta mosható mikroszálas kendőt használok a sminkem eltávolítására. Ezzel a vattakorongokon is spórolok, és nem kenem bele a szemembe egyik micellás gélt/vizet/stb-t sem. Ezek a kendők évekig bírják a gyűrődést, az egyetlen titkuk az, hogy nem szabad őket öblítővel mosni. Használatkor egyszerűen csak benedvesítjük nagyjából a felét, nem facsarjuk ki, mert akkor dörzsöl. Letöröljük a vizes csücskével az arcunkat, utána a száraz felével felitatjuk a vizet. Amit az első lépés nem szedett le, a száraz oldallal le tudjuk törölni.

    Kapcsolódó kép
  7. Kencék, krémek
    Nem veszek 6-8 krémet az arcomra, inkább választok egy márkásat, amit szeret a bőröm, és így nem kell több fajta-féle krémet, tonikot, stb-t használnom. Legyen az embernek egy bőrradírja, nekem ebből pl. a kefés változatok tetszenek igazán, mert sokkal egyszerűbb velük, illetve emellett ahogy már említettem egy darab drágább arckrém, ami barátságban áll a bőrünkkel. Természetesen egy testápoló, egy kézkrém sem tilos, de ne essünk túlzásokba, ne halmozzunk fel fölösleges tégelyeket.

    lighter moisturizers for summer


süti beállítások módosítása