Kérlek, fogadjátok szeretettel tőlem ezeket a gondolatokat, hiszen ez a bevezetője az én kis szerelem-projektemnek, amin már egy ideje dolgozgatok. Csiszolgatom, formázgatom ezt a nagy gondolat-masszát, mindent, ami tele van a saját bizonytalanságaimmal, reményeimmel, vágyaimmal. Így kerülök közelebb magamhoz, és talán ti is léphettek egyet majd saját magatok felé ezek által a kis töredékek által. Szóval vágjunk bele!

Kint ülök a teraszon, miközben ezt írom nektek. Átkozottul vágyom már emberek közé. Egyébként nem is írom, hanem inkább átdolgozom, felveszem és újra magamhoz ölelem ezt a projektet. Ezeket a feljegyzéseket még a tavalyi év során kezdtem el összegyűjteni és egy egyszerű, de mégis rettentően fontos kérdés köré felfűzni. Óvatosan szaglászom körbe a témát, és még annál is óvatosabban írok róla. 

Hogy miről?

A szeretetről - és ezen belül is először, de minden bizonnyal nem utoljára: a saját magunkra irányuló szeretetről. Hiszen mikor volt máskor ilyen alkalmunk, hogy ennyi időt tölthessünk saját magunkkal? Szinte soha. Nem tudom, hogy vagy vele, de nekem tényleg ez az első... Az első alkalom, hogy élettársi viszonyban élek saját magammal. Hogy nem csak elmegyünk egymás mellett a konyhában, a nappaliban, a kertkapuban, majd egy hanyag biccentéssel jelezzük, hogy “helló, látom, hogy itt vagy, de ismerjük már egymást annyira, hogy ne akarjunk többet tudni a másikról”. Nem, most én vagyok az egyik legfőbb társaságom, mostanában együtt eszünk, alszunk, dolgozunk.  

Hogy is van ez akkor?

Elég kusza, nem?

Segíts gondolkoznom...

Most csak vegyél egy nagy levegőt - lélegezzünk együtt.

Tartsd bent pár pillanatra - és amikor kifújod, képzeld el magad olyannak, amilyen lenni szeretnél. Gondold át, hogy mik azok a tulajdonságok, amikkel felruháznád saját magad - természetesen racionális keretek között mozogva, mert bár én is szeretnék 10 cm-t nőni még, sajnos erre még nem találtam meg a “minden csak a fejben dől el” - típusú megoldást. Tehát becsukod a szemed, és ott állsz te. A csupa nagybetűs TE. Az az éned, aki azokban a fantáziáidban jelenik meg, amikor elképzeled azt, hogy milyen lenne összefutni az exeddel. Aki egy pillanat alatt leigázza az összes gonosz csajt a gimiből, pusztán a mosolyával. Az, aki ha belép egy helyre, minden tekintet rászegeződik, magabiztos, okos és szexi. Irtó szexi. 

Na Ő az, akit kerestél. Igen, Ő az: Ő a belső Amazonod, a jövőbeli, világokat a lába elé hajtó TE. Aki lenni szeretnél - aki már most is vagy, csak még nem tudott előbújni. Fontos, hogy erre a belső Amazonodra ne egy teljesen másik személyként tekints. Ő te vagy, csak még nem tudott teljesen kitörni az aggályaid közül. Valamiért még szinte soha nem engedted őt szabadon, de ott van benned, legbelül és harcol. Ő az, aki az intuíciókat irányítja benned, akinek a halk suttogását időnként a sors kezének, vagy égi jelnek hiszed. Pedig nem, nem égi jel. Ez mind te vagy, ahogy a belső Amazonod támogat téged, ahogy próbálja túlharsogni a vállad fölött ülő kisördögöt, aki mindig csak olyanokat suttog, hogy :

“Nem tudod megcsinálni”

“Mégis mit gondoltál?”

“Túl kövér vagy ehhez a ruhához”

“Inkább feküdj vissza az ágyba és ne is menj sehová”.

Nos, ha végre elég bátorságot gyűjtöttél ahhoz, hogy kiengedd az Amazonodat, majd ő lerúgja a válladról ezt a kisördögöt, és elfoglalja a helyét. Elfoglalja a világot.